
Rendkívül fontos, hogy megágyazzunk az új (akár vadonatúj, akár módosított) rendszer bevezetésének az aktuális vállalati kultúra jegyeinek ismeretében. A munkavállalók megfelelő felkészítése, tájékoztatása; a vezetők minél erőteljesebb bevonása az előkészítési folyamatokba akár hónapokkal is lerövidítheti a rendszer bevezetéséhez szükséges időt, nem beszélve arról, hogy a szervezet „természetes ellenállása” is sokkal kisebb lesz, ami jelentős mértékben megkönnyíti mindannyiunk munkáját.
A TÉR bevezetése a teljes vezetés feladata, tehát nem csak a HR munkája, ők csak projekt-vezetők lehetnek benne.
Ügyfeleink így nyilatkoztak erről:
Azt gondoltuk, hogy egy ilyen rendszer mindenhol nagyjából azonos módon és tartalommal kerül kidolgozásra, de most már látjuk, hogy a lokális szervezeti, magatartási és rendszer-problémák, valamint a munkavállalói összetétel mennyire más irányba tudja terelni a gondolkozást, teljesen új tartalmat adva ezzel a rendszernek.
Ha nem lett volna havi szintű megbeszélés, oktatás a vezetők részére, valamint nem vontuk volna őket bele a saját beosztottjaik értékelési rendszerének kialakításába, akkor most nem lenne, aki működteti az egészet.
Bele kell tenni a vezetés idejét, szellemi munkáját, ha akarjuk, ha nem, különben bele se kezdjünk.
Érdekli a munkavállalói értékelési rendszer?
Olvassa el további bejegyzéseinket!
A TÉR-ről szóló bejegyzés-sorozatunk legújabb cikkében arra a kérdésre adunk választ, hogy hány darab értékelési rendszerre van szükség egy cégnél.
A TÉR-ről szóló bejegyzés-sorozatunk következő cikkében azt vitatjuk meg, hogy mennyi ideig tart bevezetni egy ilyen rendszert.
Ebben a bejegyzés-sorozatban a Munkavállalói Teljesítmény Értékelési Rendszer bevezetésével kapcsolatos tapasztalatainkat osztjuk meg.