About us

Dátum Induló HR képzések

GY.I.K

Gyakran Ismételt Kérdések

Képzéseink között vannak 1, vagy 2 napos képzések, 1 hetes képzések, valamint moduláris, 3-5 hónapon keresztül heti rendszerességgel megtartásra kerülő képzések is.

Jellemzően csütörtöki és pénteki napokon tartjuk képzéseinket, napi nettó 5 órában (10:00-tól 16:00-ig, egy órás ebédszünettel), de törekszünk arra, hogy a képzésen résztvevők egyöntetű kérésének, igényének megfeleljünk a képzési naptár rugalmas alakításával.

Konkrét képzés ütemezésével kapcsolatosan lépj kapcsolatba velünk itt: Kapcsolatfelvétel

Képzéseinket jellemzően kontakt formában indítjuk. A moduláris képzések esetén vannak beépített online képzési napok is attól függően, hogy milyen a csoport összetétele (vidékről érkezők, szállási nehézségekbe ütköző ügyfelek).

Képzéseinket legnagyobb részben 12-18 fős résztvevői létszámmal indítjuk. Ezek jellemzően a Bac és Társai Kft. Oktatóközpontjában a Kálvin Tértől egy percre található Képíró utca 9. szám alatt kerülnek megtartása. Ezen kívül vannak vállalati kihelyezett képzéseink is.

Vállalati kihelyezett képzésről kérjen ajánlatot itt: Kapcsolatfelvétel

30 fő feletti résztvevői létszámmal induló képzéseinket szerződött partnereink nagyelőadóiban tartjuk.

Sajnos ezt jelenleg nem áll módunkban megoldani, mert nem tudjuk biztosítani, hogy a videóhíváson keresztül is olyan lesz a képzés hang- és képi minősége, mint a személyes részvétel esetén.

A képzéshez tartozó írott anyagot minden esetben teljes egészében átadjuk a résztvevőknek.

A képzés elvégzéséről szóló oklevelet a moduláris képzéseknél abban az esetben tudjuk kiállítani, ha a képzésen résztvevő a kontakt, valamint az online órákat is beleértve 2 alkalomnál többet nem hiányzott (maximum 2 nap hiányzás).

Képzéseink nem akkreditált képzések.

A képzések záróelemeként a résztvevőknek lehetősége van felmérő tesztek kitöltésére az oktatási anyag elsajátítása szintjének visszaellenőrzésére.

A képzések elvégzéséről minden esetben tanúsítványt állítunk ki.  Ezzel igazolható a képzésen való sikeres részvétel, államilag elismert képesítést azonban a résztvevők nem kapnak.

Igen, kérésének megfelelően bármely világnyelven ki tudjuk állítani a tanúsítványt (többek között.: angol, német, francia, spanyol, orosz, lengyel, japán).

A képzés indulása előtt kiküldünk egy jelentkezési lapot, amelyet a megadott határidőig vissza kell küldeni a részünkre. A jelentkezés csak akkor minősül sikeresnek, ha a fizetési kötelezettségnek is eleget tett a jelentkező a megadott határidőig. Ezt követően a 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvény 2020. szeptember 1-i módosításában leírtaknak eleget téve Felnőttképzési szerződést is kötünk minden résztvevővel.

A Jelentkezési lapon kért adatok Felnőttképzési Intézmény számára történő átadása a képzés megkezdéséhez a 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvény 2020. szeptember 1-i módosítása alapján minden képzésen résztvevő számára kötelező. A jelentkezéseket a jelentkezési lap hiányos, hibás, vagy pontatlan kitöltése esetén nem tudjuk elfogadni. A FAR rendszerbe azonban csak néhány adatot vagyunk kötelesek rögzíteni (4T adatok, adóazonosító adatok, e-mail cím), amelynek engedélyezését külön kérjük a Jelentkezési lapon.

A képzésen az vehet részt, aki az általunk kiküldött Jelentkezési lapon meghatározott dátumig bezárólag a képzés teljes díját befizette a megadott bankszámlaszámra.

A moduláris képzések esetén maximum két részletben történő fizetésre van lehetőség. Kérje ajánlatunkat!

Törzsügyfeleink* számára minden képzés díjából 5%-os kedvezményt biztosítunk. Amennyiben ugyanazon cégtől több munkatárs is jelentkezik az adott képzésre, minden résztvevő képzési díjából 3% kedvezményt biztosítunk.

*Törzsügyfélnek az a vállalkozás / magánszemély minősül, aki a múltban legalább 3 képzésen részt vett és / vagy minimum 1 éves tanácsadói/szolgáltatási/rendszerépítési szerződésben áll cégünkkel.

Igen, természetesen erre van lehetőség.

Képzésenként változó a résztvevők minimális létszáma, de jellemzően 10-14 fő között van.

A főoldalon és az adott képzésekről szóló menüpontban látható képzési naptárunkban megtalálhatók a legközelebb induló képzéseink. A hírlevelünkre feliratkozóknak e-mailben is küldünk tájékoztatást az aktuálisan induló képzésekről.

Amennyiben további kérdései vannak képzéseinkkel kapcsolatban, bátran keressen minket a megadott e-mail címünkön vagy akár a Kapcsolatfelvételi menüponton keresztül. Amennyiben Ön a szóbeli egyeztetést választja, kérjük adja meg telefonszámát és visszahívjuk.

Kérésére a képzésről részletes tájékoztatót is küldünk. Ennek fogadása ajánlati kötöttséget nem eredményez.

Oktatótermünk magas belmagassággal, valamint a legmodernebb szellőzési rendszerrel rendelkezik. Az oktatóterembe való belépést megelőzően érintésmentes kézfertőtlenítő berendezés áll a résztvevők és oktatók rendelkezésére. Valamint a résztvevőink és előadóink részére térítésmentesen maszkot is biztosítunk.

Képzéseinket a koronavírusfertőzés veszélyének ideje alatt maximum 12 fős kis csoportokban tartjuk annak érdekében, hogy a megfelelő fizikai távolságot biztosítani tudjuk a képzésen megjelentek között.

Felnőttképző intézményünk maximálisan fel van arra készülve – tekintettel a jelen járványügyi helyzetre -, hogy bármely időpillanatban a kontakt órákról online oktatásra álljon át.

A képzést tartó oktatók neveit az adott képzés leírásában minden esetben feltüntetjük. Bővebb információt a honlapunk Oktatóink és Szakértőink menüpont alatt talál.

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesüljön induló képzéseinkről!

Vagy az alábbi gombra kattintva jelentkezzen egyből aktuálisan induló képzésünkre!